Zellerkrémleves - nem csak zeller imádóknak
2014. január 03. írta: orkat

Zellerkrémleves - nem csak zeller imádóknak

Még azoknak is bátran ajánlom, akik amúgy nem szeretik a zellert. Hogy miért? Mert a zeller-krumpli arányt ügyesen megválasztva, alig érezhető a zeller íze. Persze akik nem idegenkednek ettől a zöldségtől, nyugodtan essenek a ló túloldalára, és krumplit csak mutatóba kockázzanak a levesbe. Az alábbi linken megtalálható az általam készített, és családunkban igen közkedvelt levesbetét, azaz a vajas galuska elkészítésének módja.

blog_15.jpg

 

Zellerkrémleves

 

Hozzávalók:

A leveshez:

1 nagyobb zellergumó

2 nagyobb krumpli

1 leveskocka vagy húsleves alaplé

fehér bors

1,5 dl főzőtejszín

kevés olaj

A galuskához:

1 tojás

1 dkg vaj

3 evőkanál liszt

Kevés olajon megpirítom az apróra vágott zellert, egészen addig, míg zsemleszínű nem lesz. Hozzáadom a felkockázott burgonyát, sózom, borsozom, felöntöm annyi vízzel, hogy kb. 2 ujjnyival ellepje a zöldségeket, beleteszem a leveskockát, és felforralom, majd fedő alatt, kis lángon főzöm kb. 20 percig, vagy amíg a zeller meg nem fő. Amíg forr a leves, előkészítem a galuskát. (lásd: a fenti linkek valamelyikét.) Amikor puhára főttek a zöldségek, botmixerrel lepürésítem őket. Majd beleszaggatom a galuskát, végül hozzáadom a főzőtejszínt is, ami még lágyabbá teszi a levest. Kb. 5 percig főzöm. Tálaláskor megszórhatjuk petrezselyemmel, és adhatunk mellé egy szelet kenyeret is. Jó étvágyat hozzá!

Tanács:

A krumplit vághatjuk nagyobb kockákra, így kb. azonos idő alatt főnek meg a zöldségek. 

Eleinte csak kissé fűszerezem a levest, inkább a vége felé pótolom, ha valami hiányzik.

Én 1/3-ad 2/3-ad arányban készítettem a krémlevest, ami a zellert és krumplit illeti, és így igen kellemes, lágy zelleríz köszönt vissza. 

Ha pürésítés után túl sűrűnek ítéljük meg a levest, öntsünk hozzá még vizet. Ha éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk, keverjünk el a főzőtejszínben egy púpos evőkanál lisztet, adjunk hozzá egy merőkanállal a levesből, csomómentesen dolgozzuk össze, majd így javítsunk a krémleves állagán.

Főzőtejszín hiányában dolgozhatunk tejföllel is, akkor kicsit savanykásabb ízvilágot kapunk, ami remekül illik a zellerhez.

Variációk:

Legutóbb, kevés füstölt szalonna zsírján kezdtem el pirítani egy kis fej vöröshagymát, majd innen folytattam a receptben leírtak szerint. Hát mit ne mondjak, isteni lett!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr945726687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csingakukk 2014.10.31. 16:45:12

Én póréhagymával indítottam, és belefőztem egy almát is. A galuska kimaradt, helyette a pirítóst sajttal sütöttem meg. Az eredeti receptet még nem próbáltam, de így a minden húsmentes étellel szemben szkeptikus férjem is azt mondta, hogy néha akár megenni is hajlandó :)

orkat · https://www.facebook.com/katakonyhaja.orkat/ 2014.11.02. 21:28:27

@csingakukk: Az alma jó ötlet, legközelebb én is kipróbálom! A galuskát mi is le szoktuk cserélni, hol sajtos pirítósra, hol levesgyöngyre.
Örülök, hogy ízlett a férjednek (is)! :)
süti beállítások módosítása