Citromos-diós aprósütemény
2014. március 03. írta: orkat

Citromos-diós aprósütemény

A következő aprósüteményt egy fb-os oldalon talált édesség ihlette. Szóval egy főzni szerető csoport tagjaként találkoztam a citromos pöffeteggel, amit egy kis dióval bolondítottam meg. Az elkészítése egyszerű, gyorsan megsül, és nem igényel különleges hozzávalókat, mégis rendkívül finom. Kávé mellé, vagy csak egy pohár tejjel, kitűnő uzsonna válhat belőle.

blog_2_5.jpg

 

Citromos-diós aprósütemény

Hozzávalók:

10 dkg puha vaj

12 dkg kristálycukor

1 tojás

egy citrom (leve - 25-30ml - és reszelt héja)

1 teáskanál sütőpor

20 dkg liszt

7 dkg darált dió

A sütésnél:

porcukor

kristálycukor

 

Jól kikeverjük a vajat és a cukrot. Majd adjuk hozzá a tojást, a citrom levét és héját, a lisztet, diót és sütőport. Jól dolgozzuk össze, aztán tegyük a hűtőbe egy órára. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, egy tányérba öntsünk kristálycukrot, a másikba porcukrot, a lehűtött tésztából formáljunk kis golyókat, forgassuk bele előbb a kristálycukorba, utána a porcukorba, majd a papírral kibélelt tepsibe rakjuk, számítva arra, hogy kb 1,5-szeresre nőnek. 10 perc alatt kész, ha kivesszük, hagyjuk hűlni a tepsiben legalább 10 percig. Majd fogyasszuk jó étvággyal!

blog_1_7.jpgTanács:

Laktózérzékenyek használjanak laktózmentes vajat, így ők is fogyaszthatják eme remeket. :)

Ne ijedjünk meg, ha a sütés végén a sütemények teteje kicsit megrepedezett. Ez teljesen normális jelenség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr255841503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kidkid · http://gyerekbutorda.hu/ 2014.03.04. 17:54:53

Nem egy diétás süti, de vajas, vajas süti pedig csak finom lehet, ez van.

orkat · https://www.facebook.com/katakonyhaja.orkat/ 2014.03.05. 20:48:55

@Kidkid: Ez így igaz. És néha azért el lehet csábulni...
süti beállítások módosítása