Krémes - Kata konyhájából
2019. március 07. írta: orkat

Krémes - Kata konyhájából

Krémes... Lágy, vaníliás, főzött krém. Zizegős leveles tészta. Finom édes illat. Kevés porcukorral meghintve. Hmmm... 

kremes_3_1.jpg

 

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta (friss)

6 tojás

2 dl tej

6 dkg rétesliszt

1 csomag vaníliás cukor

15 dkg cukor

A sütőt melegítsük elő 220 fokra. A friss leveles tésztát tekerjük ki, vágjuk félbe, és fektessük sütőpapírral bélelt tepsibe, jó alaposan szurkáljuk meg villával, majd süssük készre, nagyjából 10 perc alatt. Így két, egyforma nagyságú tésztalapot kapunk, ami a süteményünk alja, illetve teteje lesz.

A krémhez a tojássárgákat a liszttel, meg egy kevés tejjel keverjük simára. A maradék tejet a cukorral forraljuk föl, öntsük bele a tojásos keveréket, majd lassú tűzön főzzük sűrűre. A tűzről levéve könnyedén forgassuk bele az időközben kemény habbá vert tojásfehérjét is.

Az egyik kisült tésztalapot fektessük, egy vele azonos méretű, magasabb falú tepsibe. Simítsuk el rajta a krémet, majd hagyjuk szikkadni 10-15 percig. A másik tésztát vágjuk egyforma négyzetekre, úgy helyezzük a krémre. Kicsit rá is lehet nyomkodni, majd hagyjuk hűtőszekrényben megdermedni. Tálalás előtt szórjuk meg porcukorral és a négyzetek közt szeleteljük!

kremes_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4214669983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nederland 2019.03.07. 17:49:09

Hú ez fincsinek néz ki!

krupecka 2019.03.10. 08:15:44

Katám, nagy kár, hogy sosincs osztálytalálkozó, mert arra süthetnél egy (vagy 7) ilyen csodálatos sütit. Mindig olvaslak, szuper vagy!

krupecka 2019.03.10. 08:16:37

@krupecka (=Bakos Eszter:)

orkat · https://www.facebook.com/katakonyhaja.orkat/ 2019.03.10. 14:39:05

@krupecka: Köszi Eszter! Jól esik a biztatás! Nem feltétlenül kell osztálytalálkozó, eljöhetsz hozzánk is bármikor, szívesen sütök Neked fogadravalót!
süti beállítások módosítása