Brokkolis fasírt
2015. október 19. írta: orkat

Brokkolis fasírt

br_fasirt_1.jpg

 

Hozzávalók:

2 zsemle (lehetőleg szikkadt)

tej (amennyit a zsemle felszív)

30 dkg darált hús

20 dkg brokkoli

késhegynyi szódabikarbóna

1 közepes vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma vagy ennek megfelelő fokhagyma granulátum

2 tojás

2 evőkanál mustár

2 kiskanál majoranna

bors

1 teáskanál pirospaprika

 

A formázáshoz:

zsemlemorzsa

 

A sütéshez:

olaj

 

A brokkolit rózsáira szedjük, és kevés vízben, csipet sóval, a késhegynyi szódabikarbónával majdnem puhára főzzük. Közben a zsemléket feldaraboljuk (én kézzel szoktam összetépkedni), tejbe áztatjuk - nagyjából annyiba, amennyit felszívnak, majd kifacsarjuk, összemorzsoljuk, és a darált húshoz keverjük. A meghámozott, apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a felvert tojást is beledolgozzuk a húsba. Hozzáadjuk a darabolt, főtt brokkolit. Mustárral, majorannával, sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük, fűszerezzük. A masszából vizes kézzel diónyi golyókat formázunk, kissé kilapítjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalukat kisütjük. Kb. 15-20 perc. Bármilyen főzelék illik hozzá.

br_fasirt_2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr387990967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.