Füstölt kolbász, tejszín, tészta
2015. április 23. írta: orkat

Füstölt kolbász, tejszín, tészta

Igazán izgalmas párosítás. Mármint a kolbász és a tejszín. Aki még nem próbálta, feltétlenül tegye meg! Ha akad egy kevés száraz, vagy akár sült kolbász is, engedjünk a csábításnak, és használjuk fel most egy kicsit másként. Semmi ördöngösség nincs benne, sőt, talán túlontúl egyszerű...

2_21.jpg

Hozzávalók:

kb. 15-20 cm kolbász

3 dl főzőtejszín

kevés víz

2 evőkanál olaj

25 dkg tészta (ízlés szerint)

kevés reszelt sajt (elhagyható)

A tésztát főzzük meg, s ez idő alatt  készítsük el a szószt. A kolbászt vágjuk apró kockákra, vagy vékony karikáéra, és egy serpenyőben, amiben felforrósítottuk az olajat, pirítsuk meg, jó alaposan. Amikor a kolbászdarabkák már kellően kiizzadták magukból a zsírt, és szépen megpirultak, öntsük nyakon a főzőtejszínnel, sózzuk ízlés szerint, és forraljuk kb. 5 percig. Egy igen sűrű, tartalmas szószt kapunk, melyet kevés vízzel a megfelelő állagúra hígíthatunk. Igazán ízletes tésztaétel lesz a végeredmény, melyet kevés reszelt sajttal meg is koronázhatunk.

1_28.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr417391886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.