Legcsokisabb csokitorta
2013. december 23. írta: orkat

Legcsokisabb csokitorta

Kisfiam a 2. születésnapjára csokitortát 'rendelt'. Mivel nem kedveljük túlságosan sem a piskótát, sem a kommersz csokikrémet, erre a csodálatos süteményre esett a választásom. Nem túl édes, cseppet sem száraz, tömény 'csokicsoda'. Elkészíteni egyszerű, semmi gyúrás, semmi kelesztés,csak keverni és sütni kell. Na meg persze miután legalább langyosra hűlt, megenni. 

blog_12.jpg

Legcsokisabb csokitorta

Hozzávalók (10 személyre):

34 dkg darabokra tört étcsoki

15 dkg kristálycukor (3/4 bögre)

17 dkg felkockázott vaj (NEM margarin)

5 nagy tojás

5 dkg finomliszt (átszitálva)

A tetejére:

ízlés szerint csokimáz vagy kakaópor/porcukor

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, gázsütőn 4-es fokozat. Tegyük a cukrot, csokoládét és a vajat egy hőálló tálba, majd tegyük forrásban lévő víz fölé. Addig kevergessük a tartalmát, míg egynemű nem lesz. Ha ezzel megvagyunk, tegyük félre kissé hűlni. Ez idő alatt válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjétől, és utóbbit verjük fel nem túl kemény habbá. A sárgákat egyesével, vagy ha összekeveredtek, fokozatosan adagoljuk a csokimasszához, majd alaposan verjük fel, minden egyes tojás sárgája után. Ezután szitáljuk bele a lisztet, keverjük el, és óvatosan forgassuk bele a fehérjéből készült habot is. Öntsük a csokoládés tésztát egy kivajazott kb. 25 cm átmérőjű szétnyitható tortaformába, majd tegyük a sütőbe, és kb. 45 percig süssük. A tortát a formában hagyjuk kihűlni. Ízlés szerint díszíthetjük a tetejét.

blog_13.jpg

Tanács:

A vízgőz ne legyen túl intenzív, nem kell, hogy forrjon a víz, elég, ha csak forró, de nem bugyog. Különben előfordulhat, hogy megég a csoki.

Csenhetünk egy réteg lekvárt is a torta közepébe, vagy beboríthatjuk csokimázzal is. Ha nincs kedvünk ezekkel bíbelődni, tálalás előtt megszórhatjuk kakaóporral vagy porcukorral.

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr695705626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.