Csirke lerakva
2013. június 07. írta: orkat

Csirke lerakva

Az egyik legízletesebb, legszaftosabb húsétel, amit valaha ettem, az nem más, mint ez a lilahagymás-tejfölös-füstölt sajtos sült csirke. Tulajdonképpen semmilyen konyhai tapasztalatot nem igényel, és a legbonyolultabb folyamat talán a csirkehús megszabadítása a bőrétől. Így aki úgy érzi, megbirkózik ezzel a feladattal, bátran lásson hozzá! Nem fog csalódni! Fantasztikusan omlós hús, intenzív ízek, lágy, selymes szafttal… Egyszerűen mennyei!

csirke_lerakva.jpg

 

Csirke lerakva

 

Hozzávalók:

4 db csirkecomb

2 evőkanál liszt

3 evőkanál olaj

1 csapott teáskanál só

1 kávéskanál bors

1 kávéskanál pirospaprika

1 nagy gerezd fokhagyma vagy 1 kávéskanál fokhagyma granulátum

4 dl tejföl

2-3 fej lilahagyma

10 dkg füstölt sajt

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Közben szabadítsuk meg a csirkecombokat a bőrüktől. Egy mély tálban keverjük össze a tejfölt a fűszerekkel, karikázzuk fel a megtisztított lilahagymát, és reszeljük le a sajtot. Majd a csupasz húsokat mártsuk a tejfölös-fűszeres szószba, és fektessük szorosan egymás mellé őket egy tűzálló tálba. A maradék szósszal öntsük nyakon a lerakott húsdarabokat, fedjük be a lilahagyma karikákkal, és takarjuk le fóliával. Tegyük be az előmelegített sütőbe kb 50-60 percre, majd ha letelt az idő, vegyük le a fóliát, és szórjuk meg a füstölt sajttal. Újabb 35-40 perc sütés, illetve pirítás következik, és ha a sajt elérte a kívánt aranybarna színt, kis is vehetjük. Pár perc pihentetés után már fogyaszthatjuk is. Kiváló a natúr párolt rizs, de a héjában sült krumpli is nagyszerűen passzol hozzá köretként. Mivel a hús maga igen ízes, a köretnél nem szabad túlzásba esni, ami a fűszerezést illeti.

Tanács:

A csirke lebőrözése könnyebb, ha a lehúzáskor papírtörlővel fogjuk meg a bőrt, így nem csúszik ki a kezünkből.

Csirkecomb helyett használhatunk csirkemellet vagy akár pulykahúst is.

A héjában sült krumplihoz alaposan mossuk meg a burgonyát, tegyük tűzálló tálba, locsoljuk meg egy kis olajjal, szórjuk meg sóval és rozmaringgal, majd tegyük be a 200 fokra előmelegített sütőbe. És süssük 50-60 percig. Középidőnél vehetjük magasabbra is a sütési hőfokot, így jobban megpirul majd.

blog2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr805349779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.