Gombapaprikás pirított tarhonyával
2017. július 11. írta: orkat

Gombapaprikás pirított tarhonyával

2_40.jpgHozzávalók (4-6 személyre):

A paprikáshoz:

75 dkg csiperke gomba

2 kisebb fej vöröshagyma

4 evőkanál olaj

2 teáskanál fűszerpaprika

bors

víz

1 evőkanál finomliszt

2 púpos evőkanál tejföl

A tarhonyához:

25 dkg dörzstarhonya

3 evőkanál olaj

víz (0,5 l)

A vöröshagymát megpucoljuk, felaprítjuk, és egy akkora lábosban, amibe a gomba is belefér majd, elkezdjük párolni az olajon. Közben a gombát megpucoljuk, feldaraboljuk. Amikor a hagyma már üveges, félrehúzzuk a tűzhelyről, kicsit hűtjük, beleszórjuk a pirospaprikát és kevés borsot, elkeverjük a zsíros hagymával, beleborítjuk a gombát, és felöntjük 2 dl vízzel. Összeforgatjuk, visszatesszük a tűzhelyre, majd fedő alatt időnként kevergetve kb. 10-15 perc alatt puhára főzzük. Időközben a lisztet és a tejfölt keverjük simára. 2-3 merőkanál főzőlével hígítsuk, majd öntsük vissza a pörkölt alaphoz. Sózzuk, gyakori kevergetés mellett főzzük még 5 percig, kóstoljuk, és ízlés szerint sózzuk, esetleg hígítsuk még a levét. 

Amíg a paprikás készül, lássunk hozzá a körethez is. Egy szélesebb lábosban pirítsuk sötétbarnára az olajon a tarhonyát. Ne féljünk attól, hogy egy-két szem esetleg majdnem fekete lesz, ez csak jót tesz majd a kész köretnek. Amikor már elérte a kívánt színt, öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk, és forrás után fedő alatt alacsony hőmérsékleten főzzük egészen addig, míg fel nem szívja az összes nedvességet. Ez körülbelül 20 perc. Amennyiben még nem puhult volna meg a tarhonya (hiszen különböző méretűek a szemek), kis mennyiségű vízzel pótoljuk a főzőlevet, és hosszabbítsuk meg a főzés idejét.

Tálaláskor adhatunk még plusz tejfölt vagy éppen savanyúságot a paprikáshoz.

1_56.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7212657269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása