Pirított tarhonyaleves
2014. május 21. írta: orkat

Pirított tarhonyaleves

A magyaros ízek kedvelőinek bátran merem ajánlani ezt a nem több, mint 20 perc alatt elkészíthető levest. Hó végefelé igencsak hasznos lehet elkészíteni ezt a receptet, amely több, mint pénztárca barát. A bizonyítékot megtalálhatod itt.

7.jpg

Pirított tarhonyaleves

Hozzávalók:

10 dkg tarhonya (nálam dörzs és nem sörét)

50 dkg felkockázott krumpli (én sárga krumplit használok)

kis fej vöröshagyma 

kevés pirospaprika

bors (elhagyható)

kevés olaj

Vegyünk elő egy kb 2 literes lábost, és tegyünk bele 3 evőkanál olajat, s míg melegszik, vágjuk fel apróra a vöröshagymát. Ha az olaj felhevült, öntsük bele a tarhonyát, és magas lángon pirítsuk, amíg zsemleszínű nem lesz. Ez a lelke a levesnek, fordítsunk rá kellő figyelmet és időt! Ha ez kész, adjuk hozzá a hagymát, és pirítsuk kisebb lángon. Eközben pucoljuk meg a burgonyát, és kockázzuk fel apróra. Ha a hagyma üvegesre párolódott, húzzuk le a lábost a tűzről, és kissé hagyjuk hűlni. Majd szórjuk meg 2 teáskanálnyi pirospaprikával, icipici borssal (ez elhagyható) keverjük el, majd amint visszatettük a tűzre, öntsük fel vízzel. Tegyük bele a krumplit, sózzuk (2-3 nagy csipettel), fedjük le, és főzzük 15-20 percig, vagy amíg a tarhonya meg nem puhul. Amikor kész, kóstoljuk meg, és sózzuk még, ha szükségesnek érezzük. Fogyaszthatjuk friss kenyérrel, esetleg egy kanál tejföllel lágyítva az ízeket. Jó étvágyat hozzá!

 

Tanács:

Időt spórolhatunk meg, ha forró vízzel öntjük fel a tarhonyát.

Gazdagíthatjuk a levest 1 leveskockával, vagy kevés füstölt kolbásszal. Vannak, akik sárgarépát is tesznek bele.

Ha túl hígnak ítéljük meg a levest, amikor elkészült, ne aggódjunk, mert a tarhonya dagadni fog még a lében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr896190765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása