Spenótos gombóc
2014. március 21. írta: orkat

Spenótos gombóc

Szeretjük a spenótot. Nagyon. De gombócnak még nem próbáltuk. Eddig. Különleges ízvilág, elegáns megjelenés. Szószos húsételek mellé ideális köret lehet belőle.

 

1_9.jpg

 

Spenótos gombóc

 

Hozzávalók:

4-5 szikkadt zsemle

kb. 30 dkg spenót (ez lehet több is, ízlés szerint)

5 dkg reszelt sajt

2 tojás

kb. 1/2 liter tej

bors

fokhagyma

szerecsendió

2 dkg vaj

liszt (amennyit felvesz)

(Ha fagyasztott spenóttal dolgozunk, engedjük fel, mielőtt nekilátunk a főzéshez.) Tegyünk fel egy nagy lábosban vizet forrni, ebben főzzük majd ki a gombócokat. A zsemléket feldaraboljuk, és beáztatjuk a tejbe. Türelmesen várunk, míg a zsemle teljesen átitatódik. Eközben előkészítjük a spenótot. Ez lehet friss, vagy mirelit, leveles vagy püré is. Ha friss, a 2 dkg vajon megfonnyasztjuk. Ha mirelit, a kiengedett spenótot lábosba tesszük, és innen ugyanúgy folytatjuk; ha friss, ha nem. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymát adunk hozzá, majd megszórjuk kevés szerecsendióval. Nyugodtan fűszerezzünk a szokásosnál erőteljesebben. Adjunk hozzá 1 dl vizet, fedjük le, és főzzük 5 percig. Ha ez megvan, vegyük le a fedőt, forraljuk el a levét. Hagyjuk hűlni kicsit, és térjünk vissza a tejes zsemlékhez. Jól keverjük át őket, és tegyük bele a 2 tojást. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a reszelt sajtot. Ezután öntsük bele a spenótot, és keverjük jól össze. (Beletehetjük darabosan, és pürésítve is.) Most következik a liszt. Apránként adagoljuk, és mindig alaposan keverjük bele a masszába. Aránylag lágy 'tésztát' kell kapni, hogy a gombócok ne legyenek túl kemények. A forrásban lévő vizet sózzuk, vagy dobjunk bele 1-2 leveskockát. Érdemes próbafőzést csinálni, és ha nem megy szét, folytassuk a többi gombóccal. Ha szétfőne, tegyünk hozzá még lisztet. Szaggathatjuk vizes kézzel vagy két evőkanál segítségével is. (Ebben a videóban a 40. másodperctől látható a kanalas szaggatás mikéntje: https://www.youtube.com/watch?v=gWxawSrAtQk ) Akkor vannak készen, ha feljöttek a víz tetejére. Szűrőkanállal szedjük ki, és kivajazott tálba tegyük. Fogyaszthatjuk tejföllel, vagy húsos szószos ételek köreteként.

Tanács:

Ha a zsemlék alatt áll a tej, nyomkodjuk ki belőlük a felesleges folyadékot.

Ne tegyünk túl sok gombócot egyszerre a vízbe, nehogy összeragadjanak.

A kész masszát kóstoljuk meg, és próbáljuk eldönteni, megfelelően van-e fűszerezve.

Ha túl kemény lett a próbafőzés után a gombóc, lágyítsuk a tésztát egy tojással vagy kevés tejjel.

2_7.jpg

 Tejszínes csirke spenótos gombóccal

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr275873082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása