Sonkás gombás rétes - tortaformában
2013. február 11. írta: orkat

Sonkás gombás rétes - tortaformában

Ma kedvet kaptam a gombához. De nem a hagyományos módon szerettem volna elkészíteni. Se rántva, se paprikásnak, se töltve. Valami másra vágytam. Aztán hosszas keresgélés után rátaláltam arra a receptre, ami végül is megihletett. Nem bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű elkészíteni, és szerintem ideális vacsorának, vagy akár reggelinek is a megszokott ízek helyett.

Sonkás gombás rétes – tortaformában

Hozzávalók:

50 dkg gomba

1 kisebb vöröshagyma

10 dkg sonka

5 dkg bacon

5 tojás

1 dl főzőtejszín (elhagyható)

15 dkg márványsajt, gorgonzola vagy akár füstölt sajt (ha nem kívánjuk a penészes sajt ízét)

kakukkfű

bors

olaj

1 ½ csomag réteslap

1 tojás a kenéshez

Egy serpenyőben olajat hevítek, az apróra vágott hagymát megfuttatom rajta. Ha már kellőképpen üveges, hozzáadom szintén apróra vágott sonkát+bacont, és tovább pirítom, majd az összevágott gombát is beleborítom. Megdinsztelem sóval, borssal és a kakukkfűvel. Amikor kész, hagyom kihűlni kicsit, majd belemorzsolom a sajtot és belekeverem az öt tojást és a főzőtejszínt. Tortaforma aljára sütőpapírt teszek, majd a formát szépen kibélelem a réteslapok felével, beleöntöm a tojásos gombás keveréket, majd szépen befedem a maradék réteslapokkal. A tetejét megkenem tojással, hogy ne nyíljon ki, és szép aranybarna legyen. Kb. 200 fokra előmelegített sütőben úgy 25 perc alatt készre sütöm.

Tanács:

Fűszerezésnél vegyük figyelembe a bacon és a sajt sósságát!

A márványsajt és a gorgonzola is igen intenzív ízt képvisel, így lehet fele mennyiséget is használni, és más, enyhébb ízű sajttal kipótolni.

A kész ’tortát’ a formában hagyjuk kicsit hűlni, csak utána vegyük le a kapcsos oldalát.

Ha a sonkát és bacont lecseréljük más zöldségre, vagy elhagyjuk, vegetáriánusok is fogyaszthatják a rétest.

web_kép_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr225074998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.12. 10:52:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása